Paródiák

Blogparódiák, hírparódiák, meg minden egyéb, időnként verses formátumban, időnként prózában, ahogy éppen jólesik.

Ezt írjátok ti

Sírásók - Rosszcsontok

2009.08.12. 08:40 | Droli | 14 komment

Címkék: sírásók

Szenzációs felfedezés!

Hosszas előkészítés után nagy várakozással vágtam bele a kertem felásásába tél végén. A munkálatokat az tette szükségessé, hogy be szerettem volna vetni zöldborsóval és répával. A terület már régen is ismert volt, Anonymus például „kiskert” néven emlegette, de a késő-középkorból is találtunk már itt egy nagyobb ásónyomot.

Ahogy ástam, egyszer csak olyan 7 cm-es mélységből kifordítottam több csontdarabot. Azonnal tudtam, hogy korszakos jelentőségű felfedezésről van szó, ezért rögtön idehívtam a régészet szakos hallgatókat, akik felásták az ásatási területet (az egész kertet), utána pedig bográcsoltunk és pálinkáztunk a nagyhírű Prof. Dr. Kovács Ottóval (nagyon jó pálinkája van az öregnek).

De lássuk a leleteket! (Itt most a fényképeknek kellene következniük, de az a rohadék kutya elvitte az asztalról, így egyelőre nem tudom mellékelni.)

Az egyik csonttöredék 12 cm hosszú, 2 cm vastag, s valószínűleg ősünk gerincéből származott. A másik csont ennél kisebb volt, csak 6 cm hosszú, de vastagabb, 2,2 cm, s kétségkívül szárnycsont; tehát elődeinknek volt szárnya! A csontokon furcsa harapásnyomokat találtunk, mely arra utal, hogy ősünk kemény harcot vívhatott a ragadozókkal a terület birtoklásáért. Ezen kívül még egy levágott hajtincset ástunk elő, s ezért az előembert homo kozsó-nak neveztük el. Lehet, megvan a hiányzó láncszem? Egyéb tárgyakat, mint például házmaradvány, köcsögök, vázák, szerszámok, sajnos nem találtunk, de jövő év tél végén, mikor amúgy is fel kell ásni a kertet ismét, folytatjuk az ezirányú kutatást.

A csontokat beküldtük radiokarbonátos kormeghatározós vizsgálatra, mely jelenleg is folyik. Az eredményről nemsokára beszámolunk.

Update: Megérkezett a vizsgálat eredménye; e szerint a csontleletek minden kétséget kizáróan tegnapelőttről származnak, +-1millió év, s az anyósom által főzött paprikás csirke maradványaiból valók. Valószínűleg az a rohadék kutya ásta el. Jelenleg a fényképek előásásán dolgozom, de tervbe van véve a kutya, illetve anyósom elásása is. A fejleményekről hamarosan beszámolunk!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogparodia.blog.hu/api/trackback/id/tr141281988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.12. 08:54:12

"de a késő-középkorból is találtunk már itt egy nagyobb ásónyomot." - ez fájt.

váj mí 2009.08.12. 12:34:04

Tetszett :) Bár magát a blogot nem ismerem, de a paródiája rendben van.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.12. 15:23:15

@váj mí: Tessék olvasni a Sírásót, nagyon jó blog! :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.08.12. 15:30:24

Bevallom, magam sem ismerem ezt a blogot.
Szerintem, de nem akarok belekotty, megtehetnéd, hogy a paródia végére odalinkeled a parodizált blog linkjét, így megtekinthetjük, mi is volt a "kiindulóalap", vagy mifene. Ez csak ötlet. Nem fontos elfogadni.

Remélem, szólsz, mikor agyat mosol! :-)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.12. 16:49:35

@Tom Bobb: Az ötlet jó, most a kommentben pótolom is: sirasok.blog.hu
Nagyon jó és színvonalas régészeti blog, akit érdekel a történelem, s ezen belül is a régészet, jól fog szórakozni :-)

(Off: szólok, ha az agymosott kész, minden elkészült blognak szoktam szólni :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.08.12. 20:26:44

@Droli: Wow! Nagyon várom! :-)

(Aztán majd biztos nem röhögök ennyire jól.)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.08.12. 20:36:58

És igenis KÖVETELEK egy olyan jól megírt "balogartur" paródiát, hogy abba belezengjen az egész blogtársadalom! :-)

baloghartur.blog.hu/

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.12. 21:59:15

@Tom Bobb: huhh... erről paródiát? Copy-paste :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.08.12. 22:19:39

@Droli: Én már rég megírtam volna, csak nem fér bele az AGYMOSOTT-ba, ha érted. Én nem foglalkozhatok paródiákkal, mikor itt a rengeteg... izé... khm... kisebbségi! :-)

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.13. 16:43:39

Megnéztem a Sírásók blogját, elképesztő, hogy szinte minden napra jut lelet :) Izgalmas melójuk van, irigylem őket. Mármint nem a blogírásért, hanem magáért a régészkedésért.

Legutóbb a Tudtad? paródiáját olvastam, le vagyok maradva, bocs...
Benézek gyakrabban. Benebenebe. Nagyon pihent vagyok (ma is)

a.u.r.o.r.a 2009.08.13. 17:19:00

"homo kozsó" - ez nagyon tetszett :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.13. 20:45:43

@Baszod Béla: Huhh, Béla, már megijedtem, hogy valami történt, azért nem kommentelsz :-)
süti beállítások módosítása