Paródiák

Blogparódiák, hírparódiák, meg minden egyéb, időnként verses formátumban, időnként prózában, ahogy éppen jólesik.

Ezt írjátok ti

Zugügyvéd - Gyilkosság a köbön

2009.09.04. 08:14 | Droli | 9 komment

Ismét kaptunk egy jogi levelet, de mivel fingunk sincs a joghoz, ezért nem tudunk vele mit kezdeni. Már legalább százszor jeleztük a blog.hu-nak, hogy mi nem Zugügyvéd, hanem Zugalkoholista néven kívánunk blogot indítani, de fülük botját sem mozgatják. A levelet alant olvashatjátok:

Kedves Zugügyvéd!

Nagy az én problémám.

Öt éve összevesztem az asszonnyal, s megcsaptam. Árammal. Utána, mikor láttam, hogy nem lélegzik, elsősegélyben részesítettem, ahogy a Vészhelyzetben láttam: befogtam az orrát, s páros lábbal ugráltam a mellkasán hogy újrainduljon a szíve. Mikor ez sem segített, rákapcsoltam a hegesztőtrafóra, s megpróbáltam kiütni, de erre felgyulladt. Majdnem leégett a ház, a tűzoltók oltották el, engem meg bevittek a rendőrök.

A bíróság hamar kitűzte az első tárgyalást, alig négy évvel az eset után. Ez nagyon viccesen kezdődött, ugyanis az ügyész a vádirat helyett véletlenül az előtte lévő üdítő összetételét olvasta el; a bírónő az üdítő készítőjére helyből kiszabott 20 év letöltendőt emberölési kísérletért. Ezután az ügyész rám 50 év 1 nap letöltendő fegyházat javasolt, mely a következőkből állt össze: 1 nap emberölésért, és 50 év, mert nem tudtam felmutatni a hegesztőtrafóról a számlát. Az ügyvédem nem sok jóval kecsegtetett, mint mondta, az emberölésért kapott büntetésemet el tudja intézni, hogy harmadolják, de a hegesztőtrafóval nem tud mit kezdeni, mert az adózási hivatallal ő sem kíván ujjat húzni. Mindenesetre megjegyzete, hogy örüljek, hogy ennyivel megúszom, mert nemrég ítéltek életfogytiglanra egy csecsemőt, mert nem tudta életszerűen prezentálni a kakis pelenkája bevételi oldalát.

És megkezdődött a tárgyalássorozat. A második tágyaláson a rendőrök rekonstruálták az esetet, de miután kigyulladt a bírónő haja, elnapolták. A harmadik tárgyalásra megidézték az elhunyt feleségemet, de nem kívánt megjelenni. A negyedik tárgyaláson megtapsoltuk a bírónőt. Az ötödik tárgyaláson elénekeltük a himnuszt. A hatodik tárgyalás holnap lesz.

Hiába védekezek azzal, hogy Szent István is felnégyelte saját rokonát, Koppányt, a bíróságot ez nem érdekli, pedig én nem is kérem a szentté avatásom. Az ügyvédem azzal vigasztal, hogy Kínában rosszabbul járnék, mert igaz, hogy ott csak két évet kapnék, de azt felfüggesztve. Attól meg lehet, hogy elveszteném a fejem. Szó szerint.

Az eset mindenesetre nem hagy nyugodni. A börtönben nem tudom kiverni. A fejemből.Pedig a rabtársak jó fejek, ha unatkozom, mindig kapok valakitől egy Fülest. Van egy politikus cellatársam is, de nem tudom, miért van bent; nem értem tisztán, hogy azért, mert vezette, vagy azért, mert megvezette az országot?

De legyen elég ennyi; a kérdésem a következő: lehetséges-e, hogy a 1969. évi III. törvény 41.cikkely, első bekezdés, negyedik szó, 3. betű alapján felmentést kapjak börtöntornából?

S itt publikáljuk a Zugügyvéd soha meg nem jelenő válaszát is:

Kedves Uram!

A 2004/35/EK irányelv, valamint a Pszáf tv. 3. § b) [Tpt. 434. § (5)]. 2. cikk (1)-(2) bekezdés, és az Aranybula 2. cickejére hivatkozva a válaszom: mittudomén.

A bejegyzés trackback címe:

https://blogparodia.blog.hu/api/trackback/id/tr211348380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2009.09.04. 10:41:19

na, ezt most világszám lett:)

Flankerr 2009.09.04. 10:45:39

Ez jóó lett..:)
"A második tágyaláson a rendőrök rekonstruálták az esetet, de miután kigyulladt a bírónő haja, elnapolták. A harmadik tárgyalásra megidézték az elhunyt feleségemet, de nem kívánt megjelenni." Na ezen feküdtem..:)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.09.04. 11:03:28

Csatlakozom az előttem szolóhoz. Eddig talán ez a legjobb poszt, bár szerintem lesz ez még jobb is :) Remélem címlapos lesz!

Horizont 2009.09.04. 13:20:20

Gratulálok, ez egyszerűen szenzációs!
Ebben a mondatban "benne van" Magyarország:)))
"1 nap emberölésért, és 50 év, mert nem tudtam felmutatni a hegesztőtrafóról a számlát"

Csakén (törölt) 2009.09.04. 17:07:20

Szétröhögtem magam,gratula.

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.09.09. 14:47:55

Hát én évek óta olvasom a zugügyvédet, és csak annyit tudok erre mondani: szenzációs!
Végigröhögtem az egészet:D Nem is emelnék ki részleteket. Tökéletes.