Paródiák

Blogparódiák, hírparódiák, meg minden egyéb, időnként verses formátumban, időnként prózában, ahogy éppen jólesik.

Ezt írjátok ti

Nou San Trafford - az évszázadok meccsei

2009.08.19. 08:35 | Droli | 8 komment

Címkék: nst

Az előző elnyújtott ókori fordulóban több meglepetés is született: például a görög-persza meccs 3-0-ás, sima görög győzelme, valamint hogy Attila hun csapata csak 1-1-es döntetlenre volt képes a meggyengült rómaiakkal szemben. A mostani, középkori fordulóban több rangadó is lesz, melyeken pokoli izgalmakra számíthatunk. Kiemelten kezeljük az egyetlen állva maradt kupacsapat, az Egri várvédők meccsét a törökök ellen.

 

Válogatott mérkőzés, világbajnoki selejtező:

Magyar válogatott-Tatár válogatott

Muhi, 1241

 

Sajnos a magyar válogatott felkészülése nem volt zökkenőmentes, mivel anyagi okok miatt elmaradt a kőváras edzőtábor, de IV. Béla edző joggal bízik csapata taktikai és erőnléti fölényében. Problémát okozhat még Kálmán herceg sérülése, de orvosai bíznak benne, hogy időben felépül. A tatárokról sokat nem tudunk, de a kiküldött megfigyelő, Julianus szerint a mérkőzés elején hevesen támadnak, s megpróbálják már az első 20 percben eldönteni a mérkőzést, de a második félidőt már nehezen bírják fizikailag. Batu kán, a tatárok edzője nem nyilatkozott...

 

NST totótipp: 2

 

Magyar bajnokság, sokadik forduló:

Dózsa serege-Szapolyai serege

Temesvár, 1514

 

A Dózsa hosszú meneteléssel elérte, hogy bajnokesélyesként szálljon harcba, s mindez meglepetés annak tükrében, hogy amatőrcsapattal vágtak neki a bajnokságnak. Szurkolóik azonban átsegíthetik őket a holtponton a "Ki a jobb? Dózsa!" dalukkal, valamint kíméletet nem ismerő harcmodorukkal. A Szapolyai által vezetett csapat viszont taktikailag felkészültebbnek tűnik, s a meccs végefelé elég erőszakosan tudnak küzdeni...


NST totótipp: 1

 

Válogatott mérkőzés, Európa Kupa:

Magyar válogatott-Török válogatott

Mohács, 1526

 

Sajnos nem sok jót mondhatunk, mivel a magyar válogatott erőnléte csapnivaló, a felkészülés elmaradt, s csak a  mérkőzés előtt 3 nappal jött össze a csapat; ezzel szemben a törökök felkészülését egy hosszabb délvidéki edzőtábor előzte meg, tehát egy összeszokott csapatról beszélhetünk, s egy zseniális edző, Szulejmán vezeti őket. Nehezíti a helyzetünket, hogy a csapatunk irányítója, Szapolyai egyéb kötelezettségei miatt nem léphet pályára, s helyén a rutintalan Tomori játszik. Nagyon kell figyelni a török balszélsőre, Bali bégre, aki cseleivel gyakran kerül a védővonal mögé.

 

NST totótipp: X2

 

Európa Liga, 4. forduló:

Egri várvédők-Török janicsárok

Eger, az úr 1552. évében, vértől pirosló pálya

 

Várható összeállítások

Egri várvédők: Tarján – Paksy, Miklós, Zoltay, Hegedűs - Nagy L., Mecskey, Sárközi, Pető - Bornemissza, Kocsis; Edző: Dobó István

Török janicsárok: Musztafa -Manda, Mohamed, Ali I., Roberto Carlos - Szelim, Ali II., Veli, Beckham - Jumurdzsák, Raul; Edző: Szulejmán

 

A törökök joggal hiszik, hogy a Török Futballakadémia által kinevelt, gyerekként elrabolt játékosoknak nem okoz problémát létszámfölényt kialakítani a magyar kapu előterében. Az egriek mindenképpen bízhatnak erős védelmükben, valamint kapusukban, ha időben bezárja a kaput. Ami ellenük szól, hogy a német idegenlégiósok jelenleg szabadságukat töltik. A pletykák szerint ha az egriek nyernek, akkor Dobóból akár szövetségi kapitány is lehet...

 

NST totótipp: 1,2

 

Végezetül közöljük hűséges kommentelőnk, Dr. Gróf Széchenyi István tippjeit is:

Magyar Válogatott-Tatár válogatott, Muhi: 0-2 (annyira rosszak vagyunk, hogy kimondani nem lehet, a védelmünk meg amúgy is egy katasztrófa)

 

Dózsa-Szapolyai, Temesvár: 1-1 (Nem érzem az átütő erőt egyik csapatban sem,de nagy csata lesz, az biztos)

 

Magyar Válogatott-Török Válogatott, Mohács: 1-3 (Erősebbek a törökök, s nem mindig sikerülhet II. Lajos Csele...)

 

Egri várvédők-Török janicsárok: 4-0 (sok meccsük volt a törököknek, elfáradtak, az egriek meg pihentek, ráadásul Bornemissza személyében nagyon jó csatáruk van (erősek a távoli bombái), s ha jól  játszik, mehet akár a Manchester Unitedbe is...)

 

Tegyétek meg ti is a tippjeiteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://blogparodia.blog.hu/api/trackback/id/tr141295591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.08.19. 09:58:00

Dobót ismerve, én az egri meccset fix 1-esre venném
;)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.08.19. 10:12:51

A Jumurdzsák-Raul csatársornál lefőttem, kész. :)

Flankerr 2009.08.19. 10:41:54

Ez naggggyon jó......:)

t.o.d. 2009.08.19. 11:50:16

@OJ: és Roberto Carlos a védősorban??? Pláne, ha ezünkbe ötlik, mit művelt vele Ilhan Mansiz a VB-n... :-)

Ez kurva király! Nem tudom, mitől paródia, de rengeteget röhögtem, köszi! :-)))

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.08.19. 11:50:18

II. Lajos csele :))

Jó kis poszt ez, és a blog-koncepció is tetszik, csak így tovább.

danesdzsu2 2009.08.19. 12:37:22

Csak belepofázásként a hiányok: egyetlen áthúzás sem volt a posztban, hiányoznak a skandináv zenekarok, nincs utalás Csöncsönre, sehol sem alázzák se az Intert, se a Bayern-t, így vhogy nem igazán NST-s.... ;)

Woland 2009.08.19. 15:06:13

haha, gratula, en sem latom benne a parodiat de a maga jogan nagyon jo iras : )

a csele-poen meg valami hihetetlen : )

szivesen lattam volna meg kozhelyes idezeteket a szovetesegi kapitanyoktol/edzoktol, 'az golyo gombolyu', 'jol johet hogy talan lebecsulnek bennunket a vilagvero torokok', 'a mongol kontrak eletveszelyesek', esetleg atigazolasi hirek.

de ez csak szorszalhasogatas, szerintem marha jo.

crouchy 2009.08.19. 20:38:58

egyetértek az előttem szólókkal.Ez nemigazán paródia, de jó, úgyhogy mindegy.